Most már nem is emlékszem, mikor voltunk utoljára bolhapiacon, valamikor szeptember vége felé talán. Hogy enyhítsem a hiányt, régi csoportképeket nézegetve felidézem az érzést, és egyik kedvenc helyem, a devecseri lomiváros hangulatát. Szinte szó szerint város, hiszen van itt lacikonyha, mosdó, zene és konferanszié, az árusok nagy része pedig külön kis "lakásokban" várja a turkálni vágyókat. Különösen közel áll hozzánk ez a hely amiatt, hogy apukám itt nőtt fel Devecser-Meggyeserdőn a laktanyához tartozó családi házak egyikében, mivel a papám hivatásos katona volt. A piac területe akkor zárt, tiltott volt, így akkoriban nem járhatott ezen a részen. Most viszont alaposan felfedezhetjük minden zeg-zugát, átverekedve magunkat makacs, alkudozásra képtelen, irreális árakat diktáló eladókon, hogy kiturkáljuk magunknak a legfrissebb, legkülönlegesebb dolgokat. Amiben erős a piac: bútorok, lámpák, gépek (apa nagy örömére), textilek, ruhák, és az elmaradhatatlan biciklik, sílécek. Az igazi kaland jó áron csodás porcelánokat találni, ezért kell megdolgozni, és ez a legnagyobb élvezet az egészben. A fenti kupac volt az eddigi utolsó csoportképes dokumentációm az eredményről, azóta már mindegyik tárgy beépült a saját helyére az életünkben. A két kedvencem a Princess tejkiöntő és az ezüst villa. Előbbi azért, mert a kannája már jó ideje hozzánk került egy internetes oldalról, utóbbi pedig különleges mesejelenete miatt. Remélem nem jön közbe semmi, és hamarosan újra átélhetem a kincskeresés izgalmát a lomivárosban.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése