2014. november 30., vasárnap

Rege a sámlifestő tanfolyamról


Mielőtt elárasztanám az oldalt a készülő karácsonyi csodavilágunkkal, szeretném megmutatni ezt a cuki sámlit, amit csütörtökön festettem. Na de miért jó kétszer két órát utazni ahhoz, hogy legyen egy kék sámlim?! Én, mint Kicsi Ház és Nemiskacat blogokon szocializálódott halandó, Kata és Enikő szuper leírásainak köszönhetően elméletben olyan profi vagyok bútorátalakításból, hogy az már szinte fokozhatatlan. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az akrilfestéknél tovább nem jutottam a nagy ismerkedésben, és sajnos nincs sem türelmem, sem pénzem a számomra legmegfelelőbb technikát és terméket kiválasztani csak úgy látatlanban. Szerencsére Enikő workshopját SZÉP kártyával is lehet fizetni, úgyhogy lehetőségem volt az összes létező antikolási technikát kipróbálni, megtanulni. Szuper szimpatikus társaság gyűlt össze és nagyon élveztük a munkát. Kipróbálhattuk szinte az összes létező waxot, amit lehet kapni, kombinálhattunk, kenegethettünk kedvünkre. Ezek után jövőre bátran belevágok nagyobb méretben is a festésbe, tudva, hogy melyik a nekem legjobban tetsző termék és módszer. Enikő is tündéri volt, nagyon örülök a sikerének. Még elcsíphetitek a lakásáról készült cikket a A Mi Otthonunk magazinban, a tanfolyamra pedig a Magnóliák Műhelyénél találtok információt.

 

2014. november 28., péntek

Egy kulcslyuk kétszer


A kedvenc DIY ötletem a magazinból, hiszen tudjátok, hogy az ékszerkészítés a szívem csücske... A teljes cikket ITT olvashatod... Már készülök az új, karácsonyi számmal, de még adjuk meg az ősznek is, ami jár!

2014. november 26., szerda

Segítség, lomtalanítunk!

A történetet elolvashatjátok a magazinban ITT, a kedvenc képeimet az anyagból kis kiegészítéssel pedig most megmutatom. Két kompozíciót állítottam össze a lomtalanítás során előkerült kincsekből, amik sok-sok zsák szemét elhordása után kerültek felszínre. Az egész hétvégés munka után emberfeletti teljesítménynek tűnt egy üres sarkot felszabadítani és még ezzel is foglalkozni, de egyszerűen muszáj volt megörökíteni ezeket a kedves tárgyakat. Nagy-nagy köszönet illeti ezért a legjobb barátainkat, akik lehetővé tették a megjelenést és utána rengeteg kincset ránk is bíztak. Az asztalka például nálunk folytatja hamarosan a pályafutását.

2014. november 25., kedd

Kislomis hétvége

Pár csodás napot töltöttünk szüleimmel múlt héten. Vasárnap apu meglepett minket egy röpke sármelléki lomizással. Mivel nem vagyunk most nagyon eleresztve anyagilag, csak a kedvenc helyünkre mentünk be, bár egyre több ígéretes turkálót látni a faluban. Találtam egy dobozt tele szebbnél szebb sálakkal, nagyon jó ízlésű hölgyeménytől hozhatták el. Négyet ki is választottam, a legszükségesebbeket (ugyan hány sálra van egy asszonyszemélynek szüksége?!). Épp mosásban vannak a csipkés, hímzett és szépséges fehér pamut terítőkkel együtt. Ezeken kívül ezt a pár apróságot hoztam a mértékletesség jegyében: masszív fém-üveg cukorszóró, egy bájos kis játékkanna ónból, fehér porcelánmadár, eddig dísztányérnak használt csodás fényű angol tányér, keleties mintavilággal, csúnya óra szép burája. Utóbbi három villámgyorsan egymásra talált, miután a sok mocskot letakarítottam.   

2014. november 16., vasárnap

Hatvani városnézés

Régen voltunk kirándulni, de sikeresen kiválasztottuk a hosszú hetek óta első esős napot. Hamarosan Hatvanban fogok dolgozni, így tartottunk egy kis terepszemlét. Nagyon jól éreztük magunkat, szívből ajánlom például a turai kastély látogatása mellé kiránduló célpontnak.

 Az elhagyatott Kristály Kastély Hotel és a Zagyva.

 Mézeskalácsszerű Városháza városnéző kislánnyal.

 Hatvan gyöngyszeme a Grassalkovich-kastély. A Fő téri templom zenejátékkal köszöntötte a két órát.

 Részletek a kastélyban berendezett Vadászmúzeum tárlatából. A többi lélegzetelállító részletről még később bővebben beszámolok...

 Még egy kis részlet a kastélyból és a Fő térről.

 A Postapalota és a vasútállomás várszerű, impozáns belseje.

2014. november 14., péntek

Három remek zsemlés recept

Nem tervezem, hogy gasztroblog legyen az oldal, de a Lapozóba sütött-főzött ételeimet szeretném itt is megmutatni. Még a fotós workshop előtt készültek a képek, és teljesen spontán jött a tematika.

 Kelkáposzta fasírt


Zsemlegombóc


Édes töltött zsömle túróval, mazsolával


A recepteket megtalálod a Nosztalgia Lapozó hasábjain!

2014. november 12., szerda

Házi pizza paradicsomos gombaraguval


Gyönyörű lilatönkű pereszkét kaptunk ajándékba, nem volt kérdés, hogy mi készüljön belőle. Havonta egyszer biztosan készítek gombás pizzát, kicsit mindig finomítva a recepten. Ezúttal nem főztem külön paradicsomszószt, hanem a raguba került. Íme az elkészítés:

  Először meggyúrom a tésztát: 40 dkg liszthez egy kávéskanál sót teszek. 2,5 dl kézmeleg vízbe egy kiskanál cukrot teszek és két kiskanál szárított élesztőt. Ezt és egy evőkanál olívaolajat a liszthez öntöm és összekeverem. Ha szükséges, még teszek hozzá egy pici olajat és vizet. Kézzel simára gyúrom, kilisztezem alatta az edényt és letakarom. Pihentetem egy órát.
  Megmosom, szükség esetén megpucolom a gombát és feldarabolom. A kalapját nagyobbra, a tönkjét nagyon apróra szoktam vágni. Olívaolajon megpirítok egy marék szalonnakockát és ráborítom a gombát. Sózom, borsozom és lassú tűzön megsütöm. A pereszke elég leves, úgyhogy egy kanál lisztet kevertem a szaftjába. Egy üveg paradicsomsűrítménnyel felöntöttem és még egy kicsit hagytam főni, sűrűsödni. Zúzott fokhagymával, bazsalikommal, oregánóval ízesítettem. 
  A tésztát a tepsibe nyújtom, alá egy kevés olívaolajat kenek. 200°-on 10 percig előre beteszem, majd a ragut eloszlatom rajta és készre sütöm. Szinte az utolsó pillanatban reszelt sajttal szórom. Sajtkeveréket szoktunk használni, bolti trappistát, parmezánt és házi gomolyát vegyesen. A legegyszerűbb, ha egy műanyag dobozban gyűjtjük a maradék reszelt sajtokat és maguktól keverednek. 
  Ezt az adagot 4 személyre készítem, 8 nagyobb szelet lesz belőle.

2014. november 9., vasárnap

Megjelent az első Nosztalgia Lapozó!

Egyelőre csak ennyit mondok, lapozzátok, olvassátok, fogadjátok szeretettel! Apránként belenézünk együtt részletesebben a következő napokban. Itt találjátok a lapot (jobbra lent van két átlós nyíl, teljes képernyős nézetre nagyítható vele ):


Ha tetszett, facebookon is megtalálod, kérlek nyomj rá egy like-ot!

https://www.facebook.com/nosztalgialapozo

Véleményeket, építő kritikákat szívesen fogadunk. :)

2014. november 7., péntek

Örömök

Kis összefoglaló az elmúlt hétről képekben:

 
Jött postán két csodaszép bross a gyűjteményembe.

Szegény ember ezüstje,drágaköve az üveg, ezek jutottak eszembe az első képhez kapcsolódóan... Fűztem egy szerintem csodaszép üveggyöngy karkötőt és hirtelen felindulásból túrós batyu is készült. Na meg még sok finomság, amiket nem fényképeztem le. :)

 A kompolti piacon találtam egy nagyon vidám hímzett IKEA párnát, szeretjük.

Csodás délelőttöket töltünk a kertben, ma sziklakertet telepítettünk például. Az árvácskák és a krizantémok még mindig ontják a virágokat.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...