Egyszer réges-régen fiatal almafa növekedett egy gyümölcsöskertben. Minden éjjel feltekintett a messzi égboltra, csodálta a fényes, pislákoló csillagokat. „Ó, bárcsak enyém lehetne akárcsak egy is a ragyogó csillagokból!” – sóhajtotta a kis fa éj éj után.
Egy este a gyümölcsöskert tündére tűnt fel az almafácska tövében, és megígérte, hogy egyetlen kívánságát teljesíti. Örömmel súgta meg élete legnagyobb vágyát, hogy egy csillag az övé lehessen. A tündér szavát adta, hogy ha jól viselkedik, szép nagyra és erősre nő, az ágain pedig kicsattanóan piros almákat nevel, teljesülni fog a kívánsága.
Az almafácska nagyon igyekezett a legjobbat kihozni magából. Minden napsütötte szép napon az ég felé nyújtózott ágaival a meleg napsugarak felé, és minden borongós, esős napon a gyökereivel itta fel az utolsó csepp esővizet is, ami a növekedéséhez kellett. Számos évszak váltotta egymást, mire a kemény munkának meglett az eredménye: ő lett a legnagyobb fa a gyümölcsöskertben, és az ágai roskadoztak a csodálatos, zamatos almáktól. Egyre csak várta és várta, hogy visszatérjen hozzá a tündér, hogy megmutathassa mennyi mindent elért, és hogy teljesüljön végre a kívánsága.
Már majdnem elvesztette a reményt, amikor egy napon végre valahára feltűnt a tündér a gyümölcsösben. Izgatottam rázta meg a lombját, hogy megmutassa erős ágait és pirosló almáit. „Nézd – kiáltott fel - milyen keményen dolgoztam, és milyen türelmesen vártam! Mikor teljesíted a kívánságom, mikor lehet végre enyém egy fénylő csillag?”
„Ó, kedves kis fám! – válaszolta a tündér – A vágyad már rég teljesült. Az ágaidon nem is csak egy, hanem annyi csillag van, mint amennyit az esti égbolton látsz.”
„Mégis hol? – kérdezte az almafa – Én nem látok mást, csak leveleket és az érett gyümölcseimet.”A gyümölcsöskert tündére gyengéden válaszolt: „Csak pillants bele bármelyik piros almádba, amit olyan gondosan növesztettél! Mindegyikben találsz egy különleges, titkos csillagot, ami készen áll arra, hogy egy szerencsés ember felfedezze.”
