Tegnap véletlenül rossz buszra szálltam, ami eggyel odébb tett le a kelleténél. A visszafelé sétálás kellemesebbé tételének céljából benéztem a csodás kirakatú kis antik üzletbe, ami útba esett. Bejött egy úr egy fekete zsákkal, amiben egy idős néni padlásán talált játékok voltak, szerette volna eladni őket. Az eladó szerint kukába való volt mind, nekem meg majd' kiesett a szívem, amikor megláttam ŐT. Szerencsére nem ejtettek a fejemre, úgyhogy szerényen közöltem, szívesen befogadnám, ha úgyis a kukába menne... Én kiviharzottam vele, Mackó Úr pedig ezzel a lendülettel otthonra lelt. Így lett egy igazi szalmatöltetű, fabetétes mozgó végtagokkal és üveg szemekkel rendelkező macim, ami forrásaim szerint az első világháború előtt született. Szerintem ahhoz képest gyönyörű állapotban van, és hihetetlenül felderül a szívem, ahányszor csak ránézek.
Anyukám mesélte, hogy majdnem ugyanilyen mackót játszott a végkimerülés
szélére pici korában. A bepólyáláson, öltöztetés-vetkőztetésen kívül
olyan traumán is átesett szegény, hogy sürgős hasi műtétre került sor,
borotválással, fertőtlenítő kenőccsel, meg minden szükséges dologgal
természetesen. A kenőcstől a szalma berohadt, így újra fel kellett
nyitni. Utána szegény rokkant nyugdíjba vonult.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése