Miután hónapok óta kerülgettem, heti háromszor is belestem a kirakatán, végre bemerészkedtem az Ómama bizsuja üzletbe. Kissé szégyenlősen léptem be, hiszen ilyen környezetbe minimum báli ruha dukál, rajtam pedig még csak nem is szoknya volt, és a vidékről ingázós léthez elengedhetetlen óriás hátizsák sem javított az összképen. Lassan, minden részletre kitérve, kitágult pupillákkal jártam körbe a polcokat, és az utolsó tárolóig az elragadtatott sóhajt is vissza tudtam tartani. A végén azonban megtörtem, és még némi bátorságot is gyűjtöttem az árcímkékre leséshez. A tulajdonos hölgy végtelenül kedves volt, és szerintem igazán méltó környezetet teremtett ezekhez a pazar ékszerekhez. A klasszikus zene dallamaira elengedve fantáziánkat, megérintve a finom anyagokat, dús gyöngyözéseket, könnyedén a '20-as évekbe képzelhetjük magunkat. Árakra visszatérve: szerintem teljesen normális intervallumban mozogtak, a legtöbb hasonló ékszeremet ezeket megközelítő összegért vettem, egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy elérhetetlen vágyálmok számomra. Természetesen most vannak fontosabb célkitűzéseim is, úgyhogy kénytelen voltam visszacsöppenni 2014 áprilisának budapesti forgatagába. Itthon készítettem egy kis kompozíciót a saját ékszereim egy részének közreműködésével, a Bavaria Feinsilber gyűjteményem egyik legkedvesebb darabjával a főszerepben, hogy valamit átadhassak az Ómama hangulatból.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése