2015. december 31., csütörtök

2015 karácsonyfája

Karácsonyra nagyjából összeállt a nappalink berendezése. Megvettük magunknak a régóta vágyott kanapét, felkerült egy gyönyörű kristályfüggős rézcsillár és a szüleimtől, testvérem közreműködésével egy szuper szőnyeget kaptunk ajándékba. Az idei évre már csak a hobbisarok és némi bútorfestés maradt, ami szinte semmiség ezekhez a nagy dolgokhoz képest. Az egész család együtt ünnepelt nálunk, ezért a legszebb fát választottuk a kertből, a kedvenc ezüst díszeim kerültek fel rá. Rengeteg ételt és süteményt készítettünk, még most is majszoljuk a maradék gyömbéres kekszet, amit egy cseppet sem bánunk. Bár kimaradt a szokásos képeslapkészítésünk, és igyekeztem teljesen offline tölteni az ünnepet, gondoltunk az összes általunk kedvelt és szeretett emberre, hogy szeretetben és megértésben teljen az ünnepük. 

2015. december 30., szerda

Prágai karácsony

A csillagok együttállásának köszönhetően eljutottunk az idén Prágába és Kutná Horába, előbbi kissé újkeletűbb, másik régi vágyunk volt. Mivel a horrorral foglalkozó oldalunk csapata szervezte az utat, ezért kicsit arra hangolódtak a meglátogatott helyszínek, de a végén némi porcelán is szerepet kap. Két félnapot és egy éjszakát töltöttünk a tornyok városában, ahová szívesen térünk vissza egyszer, ha lesz rá lehetőségünk.

I. Kutná Hora (Sedlec)
Kis kirándulásunk fő célpontja a Sedleci ossziárium volt. Ez Kutná Hora külvárosában található, és egy temetőben álló kis kápolna rejti (jobb felső kép). A 14. századi nagy pestisjárvány és a huszita háborúkban elesettek hamvaiból építettek egy különleges emlékművet az örökkévalóságnak. Jelenlegi elrendezését 1870-ben František Rint alakította ki, egyedülállóva téve a helyet az ossziárumok között. 
A környékén sétáltunk is egy kicsit a kápolna látogatás után. Egy szép szecessziós házat és Csehország első katedrálisát, a Miasszonyunk katedrálist is megcsodálhattuk a naplemente fényében.

  II. Prága éjjel
Már sötétben értünk Prágába, és hamar a város forgatagában találtuk magunkat. Nagyon enyhe idő volt, és igazi fieszta hangulat uralkodott a fő téren és környékén. Karácsonyi fények, illatok és vidámság látszott mindenkin, a sörözőkben fürtökben lógtak az emberek. Nekünk kicsit rohanósra sikerült a séta, mert sajnos muszáj volt a csoporttal együtt maradni. Nagyon okosan sem térképünk nem volt, sem időm átnézni a leendő útvonalakat, férfire meg ezt nem lehet rábízni. Elég alaposan megismerkedtünk a macskaköves utcákkal, fekete tornyok és szuvenírboltok hadseregével és közelebbi viszonyba kerültünk némi parázson sült kolbásszal is. Lézengés híján kevés kép készült, de a hangulatot megőrizte számunkra. 
 Az asztronómiai óra és az első pillantás a vásárra. Ez a tér egyszerűen monumentális volt.
 A forgatag és a tér kicsit más szemszögből.
 Csodaszépen kifestett házakat láttunk séta közben.
 Vásári hangulat, főszerepben a kézzel készült cseh üveg díszekkel.
Ez egy jó homályos kép lett, de látszik, hogy mennyire emlékeztet Budapestre az egész, de sokkal kevésbé látványos. Meg sem közelíti a Margit-hídról elénk táruló örökké szívdobogtató látványt.
 A Károly-híd egyik tornya.
A hídfőnél található Kínzómúzeumból egy kis ízelítő. Igényes és érdekes kiállítás volt három emeleten, érdemes volt betérni.

III. WC Múzeum
Már tervben volt a prágai kirándulás, amikor rábukkantam egy érdekes cikkre erről a dekadens és különleges tárlatról. Szerencsére termékeny talajra talált a javaslatunk, úgyhogy meglátogathattuk. A képek magukért beszélnek szerintem: porcelánrajongók Mekkája ez a hely.

 

Hazafelé betértünk egy jó nagy cseh Tescoba, és rengeteg finomságot vásároltunk (halat, sört, ökörszemet, Kofolát, csupa létfontosságút). Szomorúan láttuk, hogy sokkal olcsóbb ételek-italok, sokkal jobb minőségben és választékban kaphatóak, mint nálunk. Koronát is 30%-kal olcsóbban tudtunk volna Csehországban váltani. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...