2014. október 30., csütörtök

Ritkaságok szekrénykéi


Egy réges-régi bútordarabról porolom le évszázadok porát: a gyűjtők legbecsesebb tárgyait bemutató, múzeumok előhírnökének tekinthető ritkaságok szekrényéről. E műfaj virágzása a reneszánsz Európa idejére tehető, természetesen csak a gazdag és nemes emberek engedhették meg maguknak ezt a fényűzést. A természettudományok minden területétől az antikvitásokig sokféle témában halmoztak fel érdekes tárgyakat, sokszor hamisított formában, például nem létező állatok kitömött kiméráját mutatták be különlegességként. A választott téma mikrokozmoszát hozták létre, ami nemcsak az emlékek tárháza, hanem hatalomdemonstráció is volt egyben. A gyűjtemény különlegességével és terjedelmével mutatta ki a vendéglátó, hogy mekkora befolyása és vagyona van. II. Ferdinánd, Ausztria főhercege például festménykollekciót állított össze számára érdekes deformitásokkal élő emberekről, aminek nagy része fent is maradt az Ambras kastélyban. Hasonló hangulatú dekorációt mi is összeállíthatunk, érdekes szeglete lehet a lakásunknak.

 
 

(Forrás: Wikipedia. Ha szeretnél, a következő kulcsszavakkal kutakodhatsz: Cabinet of Curiosities, Kunstkabinett, Kunstkammer, Wunderkammer, Cabinet of Wonder, Wonder-room)

2014. október 29., szerda

Itt a varjak aratnak

Nagyon megtetszett ez a sub rosa minta, és játékra invitált, úgyhogy bele is vágtam az elkészítésébe! Nagyon hálás vagyok neki ezért, mert bár nem teljesítettem a feltételeit, nélküle biztos nem készültem volna el a varjas párnával. Házi szőttesre készült és csordulásig töltöttem levendulával.


2014. október 26., vasárnap

Őszi varázslat

Az október margójára...

 Benne járunk az őszben... Előkerül a hűséges bakancsom és a többrétegű szoknyák.

 A tavasszal ültetett három bokor krizantém négyféle virágot hozott. 

Csak amolyan kézbe venni, szagolgatni szívet varrtam, levendulával töltve.

 Gesztenye szüret.

2014. október 24., péntek

Dödölle

Anyáéknál földrengés volt, egész délelőtt bemondták a rádióban. Közben egy kis zalai dödöllét főztem, gondolatban otthon jártam... Kóstoljátok meg, csak krumpli, sós víz, liszt, olaj és hagyma kell hozzá, elrontani sem lehet!

Ahogy mi készítjük:
A felkockázott krumplit sós vízben feltesszük főzni. Vöröshagymát apróra vágunk és olajon megdinszteljük. Amikor megfőtt a krumpli, egy kancsóba kiöntjük a főzővizét. Visszatesszük a lángra, összetörjük, és a főzővízből visszaöntünk rá egy keveset. Folyamatos sulykolás közben lisztet keverünk bele, míg az állaga még lágy, de már szépen formázható nem lesz. Levesszük a tűzről, kezünkbe veszünk egy fakanalat és egy kanalat. A fakanállal kiveszünk a masszából, a fém kanállal elegyengetjük és egy adag olajos hagymát merünk rá. Úgy szaggatjuk, hogy minden galuskára kerüljön a hagymából. Jénai vagy kerámia edényben szoktuk kínálni, így le is piríthatjuk még sütőben, ha kedvünk tartja, vagy ha fel kell melegíteni később.

2014. október 21., kedd

Angyaloknak

Lecsatoltam a szárnyaim, szívem kiakasztottam a szekrényre, most már pihenhetek.


(Tegnap készültek maradék lecsupaszított villanydrótból és a cérnagomb gyűjteményemből.)

2014. október 19., vasárnap

A szív kulcsa

Még év elején beszálltam egy ajándékozós láncjátékba, ami során öt kedves jelentkezőt lepek meg. Először egy szikrázóan kék nyakláncot és egy hozzá illő angyalkás függőt készítettem (ITT megnézheted), a második pakkhoz pedig a kedvenc szív motívumomat vettem elő. Már régóta szerettem volna egy ilyen primitív stílusú levendulapárnát készíteni, ebből az elsőből egy kulcstartó lett. Nekem nagyon tetszik, de remélem az új tulajdonosának is fog. Elhatároztam, hogy minden csomaggal egy kis angyalt is küldök, ehhez ez a kis szolid fehérke csatlakozott.


2014. október 15., szerda

Pasztellbarokk workshopon jártam

  Mondtam a férjemnek, hogy szívesen elmennék egyszer egy ételfotós tanfolyamra, de azért annyira nem gondoltam sürgetőnek, hogy utána is nézzek, létezik-e ilyen? Pár napra rá utamba került egy hirdetés, számomra tökéletes opciókkal, úgyhogy bele is vágtam! Így veszítettem el tegnap a workshop szüzességemet Csigó Zita profi fotós (pasztellbarokk.blogspot.hu) és a Magnóliák Műhelye által.
  Eddig sokszor éreztem úgy, hogy bár nem megy olyan rosszul a fotózás, ha egy étellel kerülök szembe, mintha egy külön dimenziót kellene megörökítenem. Soha nem adta vissza a kép a valódi látványt, és semmi kapaszkodóm nem volt, hogy min kellene változtatni. Zita mind technikailag, mind a komponálásban nagy segítséget nyújtott, amit remélem megfelelően tudok kamatoztatni a jövőben. Most már csak a feladatom gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni... :)

Bal oldali fotón Bettike egymagában dolgozott, jobb oldalon egy egészen vállalható fotó született Zita segítségével (avagy az első kattintástól az utolsóig ennyi változás ment végbe).

Bal oldalon egy hibás kompozíció, jobb oldalon javítva a tanácsok alapján.

2014. október 13., hétfő

Barkácsnapló

Most van egy kis szabadidőm és ihletem is, úgyhogy gőzerővel próbálom megvalósítani a felhalmozódott ötleteimet és felszámolni a javításra/átalakításra váró ruhakupacot. Folytatása következik... 

 Lefestettem a keszthelyi bolhán talált angyalkákat, nagyon tetszik a végeredmény. Martha Stewart festékének Grey Wolf árnyalatával egyenletesen lekentem, majd egy papírzsepivel szó szerint megpacsmagoltam, így átsejlik az alatta levő ezüst réteg és nagyon szép felület keletkezett.

A turis táskából nem jött ki egy folt, ezért arra a részre kétoldalú ragasztófóliával virágokat vasaltam. A flitteres sálon is kellett javítanom, mert amilyen szép, olyan könnyen húzódik ki belőle a szál, de első látásra szerelem volt (természetesen szintén turis). A KIK-ben találtam mini pompomszalagot, és megérkeztek a gyönyörű porcelán bútorgombjaim is, nagyon tetszenek!

2014. október 12., vasárnap

Kék-fehér virágos mező

A kék toile mintából inspirálódva készítettem pár ékszert. Virágok, csipke és puha tüll, egyedi kézzel készült üveg, évek során összegyűjtött szitakötők a lámpás körül, csupa számomra kedves dolog. 

2014. október 6., hétfő

Keszthelyi bolha

 
Kivételes nap volt a vasárnapi számunkra, ugyanis ezúttal árusként mentünk ki a keszthelyi bolhapiacra. Nagyon barátságos társaság gyűlik össze hétről-hétre, és bár aprócska kipakolást talál ott az arra járó, szuper dolgokat lehet kifogni nagyon jó áron. Én is találtam pár nőcis kincset és jó könyveket, dvd-ket a gyűjteményünkbe.

 Szépséges blúzok és egy pazar toile mintás függöny kertészkedős jelenetekkel...

 Üveg tároló, bocis vajtartó és angyalkák.

Kicsiny parcella a portékáinkkal. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...